2024. május 7.
Megfejtették az időskori izomgyengülés okát

Megfejtették az időskori izomgyengülés okát

Az idegek csökkenő mennyiségén múlhat a láb izmainak természetes időskori gyengülése egy nemzetközi kutatócsoport szerint.

A tudósok 168 embert vizsgáltak meg és azt találták, hogy a láb izmait irányító idegek száma mintegy 30 százalékkal csökken 75 éves korukra – számolt be az eredményekről a BBC hírportálja a Journal of Physiology című tudományos lap friss számában megjelent tanulmány alapján.

Nehézkes mindennapok

AZ öregedéssel a lábizmok gyengébbek lesznek, veszítenek tömegükből, ezért végül a mindennapi mozdulatok – a lépcső megmászása vagy a fotelből felállás – is nehézséget okozhat. Ugyan szinte mindenkivel megtörténik, az okait mégsem ismerték teljesen.

Fiatal felnőttként az emberi gerincvelőben 60-70 ezer ideg irányítja a láb izmait – mondta el a BBC-nek Jamie McPhee, a Manchesteri Metropolitan Egyetem professzora.

„A kutatás eredményei alapján ez jelentősen változik az életkor előre haladtával: 30-60 százalékkal kevesebb az ideg idős korban. Az izmoknak azonban megfelelő jelre, ingerületre van szükségük az idegrendszertől, hogy összehúzódjanak és az ember mozoghasson” - magyarázta McPhee.

A kutató a kanadai Waterlooi Egyetem és a Manchesteri Egyetem tudósaival dolgozott együtt, részletes MRI-felvételeket készítettek az izomszövetről, feljegyezték az izmok elektromos aktivitását, hogy megbecsüljék a megmaradt idegek számát és méretét.

Lehet védekezni

Az egészséges izmok képesek egyfajta védekezésre: a fennmaradt idegek új nyúlványokat „állítanak munkába”, hogy megmentsék az izmokat a sorvadástól.

Valószínűbb, hogy edzettebb, nagyobb méretű izmokkal rendelkező embereknél működik ez a védekezés – tette hozzá McPhee.

(MTI)

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.