2024. december 3.

Férfi vízilabda Európa Kupa - Kikapott az olaszoktól a magyar csapat

A magyar férfi vízilabda-válogatott öt góllal kikapott pénteken az olasz együttestől az Európa Kupa rijekai nyolccsapatos Szuperdöntőjében.

Eredmény, Szuperdöntő, 2. nap:

A csoport:

Olaszország-Magyarország 10-5 (1-0, 4-1, 2-2, 3-2)

A magyar csapat gólszerzői: Manhercz 2, Zalánki, Jansik Sz., Bedő 1-1

 

A magyarok a csütörtöki nyitónapon ötször egyenlítve döntetlent játszottak a görögökkel, míg az olaszok némi meglepetésre nagyon simán, 11-4-re kikaptak a spanyoloktól.

A pénteki találkozó elején úgy tűnt, Märcz Tamás együttesének nemcsak az olaszokkal, hanem a játékvezetőkkel is meg kell küzdenie, ugyanis támadásban és védekezésben is rendre az ellenfelet segítették a partról. Ennek ellenére az első negyedben jól küzdött „szembeszélben” a magyar csapat, a másodikban viszont az olaszok elkezdték értékesíteni a könnyen kapott emberelőnyöket (5-1).

A találkozó ezzel gyakorlatilag el is dőlt, a magyar válogatott Manhercz Krisztián révén húsz perc után szerezte második gólját, majd Jansik Szilárd kozmetikázta tovább az eredményt (7-3).

A zárónegyedben a csapat többször is három gólra felzárkózott, de nem volt esélye az egyenlítésre.

Szombaton 20.30-tól a spanyol válogatott lesz az ellenfél.

A két csoport első helyezettje a döntőben találkozik egymással, a másodikok a bronzmérkőzésen csapnak össze, a harmadikok az ötödik, a negyedikek a hetedik helyért játszanak majd.

 

Később:

A csoport:

Spanyolország-Görögország 20.30

B csoport:

Horvátország-Montenegró 17.30

Szerbia-Franciaország 19.00

 

(MTI)

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.