H1N1 fertőzés jelent meg hazánkban
- Ország
- 2018.03.6
Újra felbukkant a H1N1 vírus, Sátoraljaújhelyen fertőződött meg vele egy férfi.
A H1N1, közismertebb nevén a madárinfluenza, 2009-2010-ben okozott világjárványt, akkor is megjelent hazánkban.
Az esetről az Észak-Magyarország című lap számolt be. Orosz János, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház központi intenzív osztályát vezető főorvos elmondta, a beteg súlyos állapotban került hozzájuk, légzési nehézségekkel, melyek fokozódtak. A tünetek megjelenése után tíz nappal került kórházba, állapota a terápia ellenére sem javult. A tünetek is típusosak voltak, végül a laborvizsgálatok is igazolták a H1N1 vírus jelenlétét.
Járványtól ezúttal nem kell tartani, ezúttal ugyanis az influenza B törzse okoz járványt az országban, nem ez.
Az főorvos hozzátette, a betegség súlyossága attól függ, mikor ismerik fel, milyen a beteg immunológiai állapota, és milyen szerveket támad meg a vírus. Az a legveszélyesebb, ha az alsó légutakat, a tüdőt támadja.
A sátoraljaújhelyi kórházban egyébként látogatási tilalom van, csak úgy, mint más intézményekben országszerte. H1N1-ből csak ez az egy ismert eset van, de az országban több mint negyven, más vírustörzzsel megfertőződött influenzás beteg is lélegeztetésre szorul.