2026. január 16.
A Jobbik jelöltje nyílt levelet írt baloldali vetélytársának

A Jobbik jelöltje nyílt levelet írt baloldali vetélytársának

A baloldal vagy a Jobbik jelöltje az esélyesebb kihívó a Fidesz ellen Nyíregyházán? Ezt a kérdést igyekeznek eldönteni a jelöltek. Lengyel Máté a Jobbik képviselő-jelöltje nyílt levelében kérte Csabai Lászlónét, az MSZP-Párbeszéd jelöltjét, hogy lépjen vissza a javára. A szabolcshir.hu arról kérdezte a jobbik, miért érzi úgy, hogy ő az esélyesebb ellenzéki kihívó.

A Közös Ország Mozgalom által 2018 februárjában rendelt kutatás szerint Szabolcs-Szatmár Bereg megye 1-es választókerületében az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Csabai Lászlóné és a Jobbik jelöltje, Lengyel Máté szinte ugyanannyi szavazatot kapna. Az Iránytű intézet kutatása is hasonló eredményt mutat, Lengyelt hibahatáron belül előzi Csabai Lászlóné.

Lengyel Máté nyílt levélben szólította fel a baloldal jelöltjét, Csabai Lászlónét a visszalépésre.

Azért írtam nyílt levelet, mert az elmúlt 28 évben az volt a gyakorlat, hogy a politikusok a választók háta mögött egyezkedtek, majd kész tények elé állították őket. Én ezt el akartam kerülni, ezért kezdeményeztem egy ilyen nyílt diskurzust – írta Lengyel, és hozzátette, úgy gondolja, hogy a Fidesz csak az MSZP visszalépésével győzhető le. Csabai Lászlóné több politikai hibát is elkövetett, amikor a város alpolgármestere volt, és így a nyíregyháziak előtt hitelét vesztette.

szabolcshir.hu kérdésére a jobbik jelöltje megerősítette, hogy pártja nem fog össze más pártokkal. Az emberek józan eszére van szükség, ne a pillanat hevében cselekedjenek. Gondolják át, hogy az elmúlt 28 évben a pártoktól, akár az MSZP-től, akár a Fidesztől mit kaptak, és ez alapján döntsenek – mondta Lengyel Máté, majd hozzátette: „Adjanak esélyt arra, hogy be tudjuk bizonyítani: a politikát lehet tisztán is művelni úgy, hogy az a városlakó érdekeit szolgálja. Korrupció nélkül, tisztességesen is lehet kormányozni. Mi erre kérünk bizalmat az emberektől.”

Lengyel Máté megerősítette, hogy pártja nem tárgyal se az MSZP-vel, se Gyurcsánnyal, majd arra a kérdésre, hogy lemondana-e, kifejtette: „Ha Csabainé javára visszalépnék, akkor ennyi erővel Szabó Tünde javára is visszaléphetnék, kettejük pártja között véleményem szerint nincs különbség.”

A Jobbik képviselőjét a helyi problémákról is kérdezték. Lengyel Máté szerint a térségben a legnagyobb gond az elvándorlás, a város évente 5000 embert veszít el. Aki diplomát szerez, nagy valószínűséggel már nem jön vissza. Nyíregyházára viszont sokan költöznek be a megye kisebb településeiről – mutatott rá.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.