2018. november 17.
Felújítások a nyíregyházi kórházban

Felújítások a nyíregyházi kórházban

Lakossági kezdeményezésre újították fel a Jósa András Oktatókórház sóstói úti telephelyén az aszfaltutat. A kivitelezési munkálatok alig egy hónapig tartottak. A beruházás közel 20 millió forintba került és 1600 négyzetméternyi aszfaltot érint.

A munkálatokat áprilisban kezdték, ez idő alatt a betegellátás és a kórházba való közlekedés zavartalanul működött. A teljes felújításra azért volt szükség, mert kátyúzással már nem lehetett helyreállítani az út állapotát. Ezért a kórház az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Visz major Bizottságának támogatásával 1600 négyzetméternyi utat újított meg közel 20 millió forintból.

Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta, a kórházban lévő aszfalt már 40 éve nem volt felújítva. Elmondása szerint nagyon sok beteg panasz érkezett, a kollégák és mentősök részéről is és örül neki, hogy sikerült állami támogatáshoz jutnia a kórháznak.

A munkálatokat végző kivitelező az aszfaltozáson túl térítésmentesen elvégezte a kátyúzást az újra nem aszfaltozott utakon.

A fejlesztések a Pulmonológiai Osztályon fognak folytatódni, amely 1965 óta nem volt újítva. A felújításra 150 millió forint áll a kórház rendelkezésére. A fejlesztés során felújítják a vizesblokkokat, valamint megerősítik a födémeket is, emellett tervezik a folyosók és kórtermek felújítását is.

A kivitelezési munkálatokat várhatóan egy hónap múlva kezdik el, a betegellátás remélhetőleg zavartalanul fog működni.

Megosztás