2024. április 18.
Diákolimpiai sikerek Minszkből

Diákolimpiai sikerek Minszkből

Az április 22. és 29. között Minszkben megrendezett Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián három ezüst- és három bronzérmet nyert a magyar diákok csapata.

A kémiai diákolimpiát idén 52. alkalommal rendezték meg, 22 ország 135 diákja mérettette meg magát. A diákolimpia a korábbi szovjet kémiaversenyek utódja, de már nem csupán a volt szovjet államok tanulói vesznek részt rajta.

A magyar csapatot az ELTE Kémiai Intézete válogatta össze és készítette fel, részvételük az EMMI, a Nemzeti Tehetség Program és a Magyar kémikusok Egyesületének támogatásával jöhetett létre.

A verseny hírneve közel azonos a Nemzetközi Kémiai Diákolimpiával, nehézsége azonban meghaladja azt. A diákolimpiák nemzetközi szinten is nagy presztízsűek, így a résztvevők gyakran kapnak ösztöndíjakat, felkéréseket a világ bármelyik egyetemére. A magyar csapat tagjai is neves külföldi egyetemeken folytatják majd a tanulmányaikat.

A magyar csapat tagjai:

Ezüstérmes Sajgó Mátyás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium; Botlik Bence, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium és Arany Eszter, a veszprémi Lovassy László Gimnázium diákja.

Bronzérmes Boros Dániel, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium; Juhász Benedek, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium és Czakó Áron, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója, és dicséretet kapott Mihalicz Ivett a győri Révai Miklós Gimnáziumból.

 

Megosztás