2019. március 22.
Arc- és rendszámfelismerő okosszemüvegeket tesztel a rendőrség

Arc- és rendszámfelismerő okosszemüvegeket tesztel a rendőrség

A sikeres múlt heti tesztüzem során több elkövetőt is sikerült azonosítaniuk és letartóztatniuk Pekingben.

Kína minden szempontból az élre tör a digitális megfigyelés területén, ennek képezi részét a Peking külterületén múlt héten először bevetett okosszemüveg is, mely milliszekundumokon belül képes rendszámtáblákat, illetve arcokat azonosítani – írja a Business Insider.

Semmi sem mutatja jobban a kínaiak elkötelezettségét a digitális megfigyelés területén, mint az a tény, hogy jelenleg is 170 millió kamerát használnak erre a célra az országban és a kormány ezt a számot 2020-ig meg kívánja triplázni. Ez tulajdonképpen azt jelentené, hogy minden két állampolgárra jutna egy kamera.

Hello Nagy Testvér

Hozzá kell tenni, hogy ennek a nagyfokú állami ellenőrzésnek egyre több árnyoldala is látszik. Például a rendőrség által legsűrűbben ellenőrzött Hszincsiang tartomány esetében, ahol a helyi legnagyobb etnikai kisebbség tagjaitól, a muszlim ujguroktól már azt követelik, hogy telepítsenek megfigyelő szoftvereket a telefonjaikra, szolgáltassanak DNS és azonosításra alkalmas hangmintát is, ami egy meglehetősen sötét, Gibsonba oltott orwelli jövőt jósol az ország állampolgárai számára.

Megosztás

Holnap kiderül, mely éttermek Magyarország legjobbjai

Hello Trend

Holnap kiderül, mely éttermek Magyarország legjobbjai

  • 2019.02.24

A Dining Guide, mint hazánk legrégibb gasztronómiai platformja, évről évre a vendéglátás újabb területeit veszi górcső alá. Idén először az éttermi szerviz és az éttermek kávékínálata is fókuszba került, de újdonság az is, hogy hétfő este a Várkertben díjat kap az év koktélbárja is.

A Jean Paul Gaultier-sztori

Hello Trend

A Jean Paul Gaultier-sztori

  • 2018.12.17

A merész, polgárpukkasztó, kreatív, extravagáns Jean Paul Gaultier az egyik legismertebb francia divattervező, akinek parfümjei és órái épp olyan fantáziadúsak, mint haute couture kollekciói.