2024. április 18.

Elköltözik Magyarországról Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa

Az APA osztrák hírügynökség szerint gyanítható, hogy Orbán Viktor Soros-ellenes kampánya adta meg mindehhez a végső lökést.

Bezárja budapesti irodáját Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (Open Society Foundations, OSF) - írta honlapján a Die Presse című osztrák napilap az OSF New York-i központjára hivatkozva. Az alapítvány ezzel egy időben úgy döntött, hogy nyáron Berlinben nyitja meg kapuit.

A hírt az OSF elnöke, Patrick Gaspard tolmácsolta Budapesten. A bécsi irodával is rendelkező OSF nem kívánta megindokolni a budapesti irodája bezárására vonatkozó döntést.

Az APA osztrák hírügynökség szerint gyanítható, hogy Orbán Viktor Soros-ellenes kampánya adta meg mindehhez a végső lökést – közölte az MTI.

A Soros György által alapított szervezet deklarált célja az egyenlő esélyek, az igazságos elbírálás, a közegészségügy és a független média támogatása, pályázati alapon. 1984 óta működtek Magyarországon, akkor írták alá a Magyar Tudományos Akadémiával a budapesti Soros Alapítvány alapító szerződését.

A szervezet nem titkolt célja volt, hogy elősegítse Magyarország demokratikus átalakulását. Mintegy 400 millió dollárral támogatták a magyarokat, többek között Orbán Viktort is. A budapesti irodának jelenleg száz alkalmazottja van – írta a hvg.hu.

A 444.hu összeállítása szerint az alapítvány támogató munkájának köszönhetően - többek között - könyvtárak, kórházak és más közintézmények fénymásoló gépeket szereztek be; több mint 3200 magyar – többek között Orbán Viktor – kapott lehetőséget külföldi tanulmányokra; ultrahangos diagnosztikai szkennerekkel láttak el több kórházat; támogatták az életük utolsó fázisában lévő betegeknek segítséget nyújtó hospice-mozgalmat;  1 millió dollárt adtak a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére; 1991-1996 között több 10 ezer általános iskolás ingyen jutott reggelihez; a Közép-európai Egyetemen (CEU) ösztöndíjjal több mint 2100 magyar diák tanult.

Megosztás

Kutyabarát nemzet lettünk

Hello Ország

Kutyabarát nemzet lettünk

  • 2024.03.13

A pandémia óta egyre többen tartunk kutyát, a fiatal párok növekvő számban még az első gyermek érkezése előtt vállalnak „fur baby”-t, azaz négylábú családtagot.