2024. április 19.
Újabb díjat zsebelhet be Aranyanyu

Újabb díjat zsebelhet be Aranyanyu

A nyíregyházi Aranyanyut ezúttal a Femcafé versenyében jelölték a leginspirálóbb hétköznapi hősök kategóriában.

Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna nagyon tud valamit! Méghozzá tanítani. Saját módszereivel ugyanis tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat készít fel az egyetemi évekre, ami már országos szinten ismertté tette, nem véletlenül választották 2017. decemberében Aranyanyunak pedagógus kategóriában.

Azt megelőzően, szintén 2017-ben Kiváló tehetséggondozó felkészítő tanár díjat kapott.

A nyíregyházi Kossuth gimnázium igazgatóhelyettesét azonban most egy másik címre is érdemesnek tartják. A leginspirálóbb hétköznapi hősök kategóriában nevezték a fiatal tanárnőt a Femcafé versenyében.

"Vak és gyengén látó, valamint diszlexiás, diszgráfiás tanulók ép diákokkal való közös osztályaiban olyan egyéni fejlesztő módszerekkel dolgozom, hogy a hátránnyal küzdő tanulók is egyetemre jutnak, kiemelkedő eredményeket érnek el az életben" - írja bemutatkozójában a tanárnő.

(forrás: http://szabolcsihir.hu/eletmod/2018/04/ez-csucs-ujabb-dijra-jeloltek-a-nyiregyhazi-aranyanyut)

 

Megosztás

Puccini első nagy sikere a Müpában

Hello Kultúra

Puccini első nagy sikere a Müpában

  • 2024.02.8

A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar él a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének kínálkozó adottságaival, félig szcenírozott előadásban mutatja be Puccini halhatatlan remekét, a Manon Lescaut-t.