2024. április 18.

Még több zene és még több bor várja az idei miskolci borfesztiválon

Három nap, hatvan zenei és kulturális program, hetven borászat és harmincöt nyitott pince várja május 17-18-19-én az Avasi Borangolásra érkezőket.

A Kisavas, a Nagyavas és a Mélyvölgy hetedik alkalommal várja a bor és a gasztronómia szerelmeseit. A Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület által elindított, civil szervezetek összefogásával szerveződő, a tradicionális miskolci pincekultúra hagyományainak újjáélesztését célzó Avasi Borangolás idén már három napon keresztül várja a látogatókat, május 17-18-19-én.

Az európai szinten is egyedülálló fesztivál a helyszíneit tekintve folyamatosan bővült az elmúlt években. A Miskolc belvárosában, a sétáló utcától pár perc járásra található Avas hegyoldal patinás pincesorai és hangulatos utcái mellett az Avas tető a kilátóval új helyszínként sikeresen mutatkozott be a tavalyi évben. Idén a helyszínek kínálata tovább bővül, még több borász és étterem mutatkozik be és a zenei programok száma is nő, az Avasi kilátónál közkedvelt hazai zenekarok koncertjei lesznek hallhatók – írta a minap.hu.

A rendezvény három napján feléled az egész avasi pinceoldal. A borangolókat különböző stílust képviselő zenekarok és utcazenészek várják majd. A borokról a helyi gazdákon kívül Magyarország jelentős borvidékeiről meghívott több mint 70 borászat fog gondoskodni. Az ételeket a város neves vendéglői és a Food Truck Show tagjai tálalják az Avas több pontján és az Avas tetőn, a kilátó mellett kialakított Gasztroplaccon.

A Borangolás a fesztiválpohár megvásárlása mellett továbbra is ingyenes, de az Avasi Református templomban és az Avasi kilátónál tartandó koncertek csak belépőjeggyel vagy bérlettel lesznek látogathatók. Tavaly 14 ezer látogatója volt a rendezvények, idén 20 ezer főre számítanak a szervezők.

A rendezvényről további információ itt érhető el.

Megosztás

Puccini első nagy sikere a Müpában

Hello Kultúra

Puccini első nagy sikere a Müpában

  • 2024.02.8

A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar él a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének kínálkozó adottságaival, félig szcenírozott előadásban mutatja be Puccini halhatatlan remekét, a Manon Lescaut-t.