2024. április 19.
Mezőgazdasági témában tartottak nyílt napot

Mezőgazdasági témában tartottak nyílt napot

Nyílt napot tartott a Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztálya. A résztvevők előadást hallhattak a mezőgazdaság jellemző munkavédelmi kockázatairól, a munkaviszonyra és az egyszerűsített foglalkoztatásra, a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó jogszabályokról.

 

A Munkavédelmi Világnap közeledtével a nyílt nap megnyitóján a gyertyát gyújtottak a munkabalesetben elhunyt vagy megrokkant munkavállalók tiszteletére. Az emléknapot először 1984. április 28-án a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartotta meg. Ezt a napot hazánkban 2012-ben nyilvánították a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapjává.

Ezzel a Kormány is kifejezte elkötelezettségét és támogatását a munkavállalók életének és testi épségének védelméért, biztonságáért. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2017-ben indított kampányt Első a munkavégzés biztonsága a mezőgazdaságban címmel, hiszen 2016-ban munkavédelmi szempontból a mezőgazdaság volt a legveszélyesebb ágazat.

 

Új technológiákhoz új ismeretek

Dr. Szabó Erika a Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának vezetője elmondta, abban az évben országosan 18 halálos munkabaleset történt. Többek között traktorral borultak fel, favágás közben vesztették életüket, vagy kardántengely csavarta be a munkavállalót. Ezért is tartották fontosnak, hogy tanácskozásra hívják a munkavédelemmel foglalkozó szakembereket. A munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzése érdekében bővíteni kell az ismereteket, hiszen az új technológiák ezt megkövetelik.

A nyílt napon résztvevők előadást hallhattak a mezőgazdaság jellemző munkavédelmi kockázatairól, a munkaviszonyra és az egyszerűsített foglalkoztatásra, a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó jogszabályokról, valamint az avartüzek megelőzéséről.

(forrás: https://www.nyiregyhaza.hu/munkavedelmi-nyilt-nap--uj-technologiakhoz-uj-ismeretek-2018-04-26)

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.